Befejeződött a Siófok térségi szennyvízprojekt

Számos település léphet a fejlődés útjára annak köszönhetően, hogy sikeresen lezárult ez a program – hangzott el a Siófok térségi szennyvízprojekt átadóünnepségén. Az „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című fejlesztés összesen 7,371 milliárd forintos pályázati támogatás révén valósult meg. A program zárórendezvényét a térség új szennyvíztisztító telepén tartották, amely ugyancsak a szóbanforgó projekt keretében készült el.

– A térség egyik legnagyobb projektjét zárjuk – hangsúlyozta az ünnepségen a pályázati programban kedvezményezett NFP – Dél-Balaton konzorcium egyik tagjának vezetője. Hidvégi József, a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás elnöke úgy összegzett, hogy négy településen egy közel nyolcmilliárd forintos beruházást hajtottak végre. Hozzátette: ráadásul ezzel egyben az a teljes, átfogó, öt agglomerációt érintő fejlesztés is véget ér, amelyet összesen mintegy 18 milliárd forintból valósítottak meg az érintett térségekben élők, valamint a környezet megóvása érdekében. 

– Mi három éve működünk, és ez volt az első olyan szakaszolt program, amelyben konzorciumvezetőként vettünk részt. Sokat tanultunk belőle – ezt már a másik kedvezményezett, az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója mondta. Nagypál Sándor a köszöntőjében arra is kitért, hogy még számos munkára készülnek a Balaton térségében: ivóvízminőség-javító és szennyvíztisztítási-szennyvízelvezetési projektek lebonyolítását is tervezik.

Witzmann Mihály országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a négy települést érintő szennyvízcsatornarendszer-kiépítés és a Siófokon létesített új szennyvíztisztító telep révén az egész térség tőkevonzó képessége nő, még több munkahelyteremtő vállalkozás letelepedése, a gazdaság élénkülése remélhető, ráadásul a lakosok komfortérzete is erősödik. Ahogy ő is, úgy Móring József Attila, Somogy megye fejlesztési biztosa is köszönetet mondott mindenkinek, aki dolgozott a projektben. – A projekt elején sokan nem hittünk a megvalósíthatóságában, azonban közös összefogással sikerült létrehozni ezt az új szennyvíztisztító telepet – tette hozzá.

A projekt kivitelezői részéről Irtó Krisztián, az EuroAszfalt Kft. környezetvédelmi igazgatója ismertette a kivitelezés néhány sokatmondó adatát. Tájékoztatása szerint az új szennyvíztisztító telepbe összesen 9.400 m3 betont és 1.100 tonna betonacélt dolgoztak be. A térség valóban olyan műszaki létesítményt kapott – mondta –, amelyre méltán büszke lehet.

Az általa elmondottakhoz csatlakozott a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. általános operatív igazgatója is. Gyöngyösi Zoltán úgy fogalmazott, hogy ez a teljesen új generációs telep a tisztítástechnológiája, az energiahatékonysága és a biztosított munkafeltételek szempontjából összességében a legjobb a DRV hasonló létesítményei közül. Az igazgató azt mondta, már várják, hogy a telep 2017-ben valóban megmutathassa az erényeit.

Az ünnepség végén a projektgazda képviseletében Hidvégi József társulás-elnök a fejlesztésben részt vett valamennyi partner szervezet képviselőjét megajándékozta. Mindannyian különleges tárgyat vehettek át: a szennyvíztelep egy-egy háromdimenziós makettjét vihették haza magukkal.

A Siófok térségi szennyvízprojekt a Balaton vízminőségének és a sérülékeny ivóvízbázisoknak a védelme, valamint a talajvízszennyezés megszüntetése szempontjából is nagy jelentőségű. Több mint harmincezer ember szennyvízellátását biztosítja. A pályázati program keretében egyrészt Siófokon, Balatonendréden, Balatonföldváron és Zamárdiban építettek ki szennyvízelvezető csatornarendszereket. A projekt másik fő eleme volt az új szennyvíztisztító objektum megépítése. Ez a biológiai, eleveniszapos telep évi hétmillió köbméter szennyvíz megtisztítására lesz alkalmas – akár ötven éven át.

Az „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című projekt kedvezményezettje az NFP – Dél-Balaton Konzorcium, amelynek az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., valamint a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás a tagjai. A kivitelező a Sió 2014 Konzorcium. A projekt I. szakasza a KEOP-1.2.0/09-11-2012-0014 azonosítószámú pályázat keretében, 3,711 milliárd Ft európai uniós támogatásból valósult meg, 2013. augusztus 8. és 2015. december 31. között. A kivitelező ebben az I. ütemben kiépítette az agglomeráció teljes szennyvízcsatorna-hálózatát, valamint elvégezte az új szennyvíztisztító telepen a teljes szerkezetépítést, a külső közművek létesítését és a technológia gépeinek beszerzését is. A II. ütem a KEHOP-2.2.4-15-2015-00002 azonosítószámú pályázat keretében folytatódott, és 3,66 milliárd Ft európai uniós támogatást kapott. Ez az ütem – s vele a teljes projekt – hivatalosan december 8-án ér véget.

 

További információ kérhető:

Rétvári István projektmenedzser, NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.

(tel: +36 30 336 5009, e-mail: retvari.istvan@nfp.hu)

Hatos Norbert társulási csoportvezető, Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás

(tel.: +36 70 607 2852, e-mail: tarsulas@fonyod.hu)

 

A 46-47. heti munkavégzés

Immár az átadási dokumentáció összeállítása is szerepel a kivitelező következő kétheti feladattervei között a Siófokon épülő új térségi szennyvíztisztító telepen. Ez is jelzi, hogy a pályázati projekt a célegyenesbe érkezett, hamarosan a teljes fejlesztés véget ér. Az említett aktuális feladatok az alábbiak:

  • a próbaüzem folytatása (előmechanikai és biológiai tisztítás, iszapelvétel, -sűrítés, -rothasztás, -víztelenítés és -szárítás, biogáz-felhasználás, szippantott szennyvíz fogadása, stb.)
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • átadási dokumentáció-összeállítás és -sokszorosítás.

Már téliesítik az új térségi szennyvíztisztító telepet Siófokon

Csupán egy hónap van hátra a Siófok térségi szennyvízprojektből – ennek megfelelően a próbaüzem is végéhez közeledik a fejlesztés keretében épített új szennyvíztisztító telepen. A siófoki objektumot, amely számos település szennyvizének ártalmatlanítására jelent megoldást, már a téli időszakra készítik elő. A telep műszaki átadás-átvételével zárul majd az „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című projekt, amely 7,371 milliárd forintos pályázati támogatás révén valósulhatott meg.

 

A próbaüzem folytatása, kertészeti és telepbefejező munkák, átállás téli üzemre – a napokban már ilyen röviden foglalhatta össze a kivitelező, hogy az aktuális kéthetes időszakra milyen feladatok várnak rá a létesítményben. A próbaüzemet, amely az új rendszer összehangolt, rendeltetésszerű működését hivatott bizonyítani, idén május végén indították el. Azt követően a terveknek megfelelően álltak át a régi – ugyancsak siófoki – telepről a most építettre, és a szennyvíztisztítási, iszapkezelési és biogáz-előállítási folyamatokba sorra kapcsolták be az új objektum elemeit. Így keltek életre előbb az ún. reaktormedencék is (ahol a szennyvíz biológiai tisztítása történik), majd például a rothasztók (melyekben a biogázt termelik), és végül azt a szolár csarnokot is üzembe helyezték, ahová a már centrifugákkal víztelenített iszap kerül, hogy ott teljesen kiszáradjon, mielőtt teherautóval elszállítják a telepről. A most kezdődő téliesítés pedig azt jelenti, hogy a négy reaktormedencéből és a két rothasztó toronyból egyet-egyet üzemen kívül helyeznek.

A telepen a próbaüzem során ezidáig 1 782 485 m3 szennyvizet tisztítottak meg, 43 509 m3 iszapot kezeltek és 61 746 m3 biogázt állítottak elő. Az üzemeltetési adatok kedvező képet mutatnak – mondja a kivitelező képviseletében Tóth Imre projektvezető. A telepi technológia kielégíti az előírt igényeket, akár a víztelenített iszap szárazanyagtartalmát, vagy épp a rothasztó lebontási hatásfokát vizsgálták. Ami pedig a létesítmény villamos energia-fogyasztását illeti, a főszezont is magában foglaló negyedév (július, augusztus, szeptember) alatt mintegy 515 ezer kWh villamos energia fogyott, ami éves szinten a becslések szerint jóval a vállalt érték alatt marad majd.

A Siófok térségi szennyvízprojekt a Balaton vízminőségének és a sérülékeny ivóvízbázisoknak a védelme, valamint a talajvízszennyezés megszüntetése szempontjából is nagy jelentőségű. Több mint harmincezer ember szennyvízellátását biztosítja. A pályázati program keretében egyrészt Siófokon, Balatonendréden, Balatonföldváron és Zamárdiban építettek ki szennyvízelvezető csatornarendszereket. A projekt másik fő eleme volt az új szennyvíztisztító objektum megépítése. Ez a biológiai, eleveniszapos telep évi hétmillió köbméter szennyvíz megtisztítására lesz alkalmas – akár ötven éven át.

Az „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című projekt I. szakasza a KEOP-1.2.0/09-11-2012-0014 azonosítószámú pályázat keretében, 3,711 milliárd Ft európai uniós támogatásból valósult meg, 2013. augusztus 8. és 2015. december 31. között. A kivitelező a Sió 2014 Konzorcium, amely a szakaszolt projekt I. ütemében kiépítette az agglomeráció teljes szennyvízcsatorna-hálózatát, valamint elvégezte az új szennyvíztisztító telepen a teljes szerkezetépítést, a külső közművek létesítését és a technológia gépeinek beszerzését is. A II. ütem a KEHOP-2.2.4-15-2015-00002 azonosítószámú pályázat keretében folytatódott, és 3,66 milliárd Ft európai uniós támogatást kapott.

A kedvezményezett az NFP – Dél-Balaton Konzorcium, melynek az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., valamint a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás a tagjai.

További információ kérhető:

Rétvári István projektmenedzser, NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.

(tel: +36 30 336 5009, e-mail: retvari.istvan@nfp.hu)

Hatos Norbert társulási csoportvezető, Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás

(tel.: +36 70 607 2852, e-mail: tarsulas@fonyod.hu)

 

A 44-45. heti munkavégzés

Már a téli időszakra készülnek fel a Siófokon épülő új térségi szennyvíztisztító telepen. A kivitelező a november 2. és 13. közötti időszakra az alábbi feladatokat tűzte ki maga elé:

  • a próbaüzem folytatása (előmechanikai és biológiai tisztítás, iszapelvétel, -sűrítés, -rothasztás, -víztelenítés és -szárítás, biogáz-felhasználás, szippantott szennyvíz fogadása, stb.)
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • meglévő telepbefejező munkák.
  • átállás téli üzemre.

A 42-43. heti munkavégzés

A Siófokon épülő új térségi szennyvíztisztító telepen október 17. és 30. között is ugyanúgy csökken a listázandó feladatok mennyisége, ahogy a megelőző néhány kéthetes időszakban. A kivitelező ezekre a munkákra készül:

  • a próbaüzem folytatása (előmechanikai és biológiai tisztítás, iszapelvétel, -sűrítés, -rothasztás, -víztelenítés és -szárítás, biogáz-felhasználás, szippantott szennyvíz fogadása, stb.)
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • meglévő telepbefejező munkák.

A 40-41. heti munkavégzés

Terv szerint halad tovább a befejezés felé az új térségi szennyvíztisztító telep kialakítása. Már a kezelőjárdák építése is véget ért, az október 4. és 17. közötti időszakra ezek a feladatok várnak a kivitelezőre:

  • a próbaüzem folytatása (előmechanikai és biológiai tisztítás, iszapelvétel, -sűrítés, -rothasztás, -víztelenítés és -szárítás, biogáz-felhasználás, szippantott szennyvíz fogadása, stb.)
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • végleges kerítés építése
  • meglévő telepbefejező munkák.
  • az útépítés záró munkálatai.

Teljes próbaüzemben működik az új térségi szennyvíztisztító telep Siófokon

Immár valamennyi létesítményt bekapcsolták a rendszerbe Siófokon, az épülő új szennyvíztisztító telepen. Az objektumban ezzel kiteljesítették a próbaüzemet. A telep révén hosszú távon megoldódhat számos település szennyvizének ártalommentes elhelyezése, ezért ez a fejlesztés az egyik legfontosabb eleme a térségi szennyvízprojektnek. Az „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című program 2016 decemberében ér véget, és 7,371 milliárd forintos pályázati támogatással valósul meg.

– Ez a térségi projekt a Balaton vízminőségének és a sérülékeny ivóvízbázisoknak a védelme, valamint a talajvízszennyezés megszüntetése szempontjából is nagy jelentőségű – hangsúlyozta a telep próbaüzem-kiteljesítése apropóján tartott ünnepségen a kedvezményezett NFP – Dél-Balaton konzorcium egyik tagjának vezetője. Hidvégi József, a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás elnöke úgy fogalmazott: két hónap múlva – a kormányzati ígéretek szerint 100%-ban támogatott finanszírozással – véget ér a projekt, amelynek révén több mint harmincezer ember szennyvízellátását biztosítják. A térség tehát olyan lehetőséget kapott – mondta –, amelyre már régóta várt.

A siófoki agglomerációra vonatkozó projekt mintegy három éve kezdődött el, s a keretében egyrészt Siófokon kívül Balatonendréden, Balatonföldváron és Zamárdiban építettek ki szennyvíz-elvezető csatornarendszereket. A projekt másik fő eleme a szóbanforgó új szennyvíztisztító telep megépítése. A kivitelező Sió 2014 Konzorcium képviseletében az ünnepségen Pappert Attila, a Colas Alterra Zrt. területi igazgatója adott tájékoztatást a létesítményről. Mint elmondta, a telep közel hatmilliárd forintból épült meg, s egy 210×230 méteres területen kapott helyet. Biológiai, eleveniszapos telep, ahol nemcsak szennyvizet tisztítanak és iszapot kezelnek, de biogázt is előállítanak. A térségi szennyvízprojekt december 8-án ér véget, s onnantól kezdve ez a létesítmény évente hétmillió köbméter szennyvíz megtisztítására lesz alkalmas – akár ötven éven át is.

Az „A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” című projekt I. szakasza a KEOP-1.2.0/09-11-2012-0014 azonosítószámú pályázat keretében, 3,711 milliárd Ft európai uniós támogatásból valósult meg, 2013. augusztus 8. és 2015. december 31. között. A kivitelező a szakaszolt projekt I. ütemében kiépítette az agglomeráció teljes szennyvízcsatorna-hálózatát, valamint elvégezte az új szennyvíztisztító telepen a teljes szerkezetépítést, a külső közművek létesítését és a technológia gépeinek beszerzését is. A II. ütem a KEHOP-2.2.4-15-2015-00002 azonosítószámú pályázat keretében folytatódott, és 3,66 milliárd Ft európai uniós támogatást kapott. A kedvezményezett az NFP – Dél-Balaton Konzorcium, melynek az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., valamint a Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás a tagjai.

 

 

További információ kérhető:

Rétvári István projektmenedzser, NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.

(tel: +36 30 336 5009, e-mail: retvari.istvan@nfp.hu)

Hatos Norbert társulási csoportvezető, Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás

(tel.: +36 70 607 2852, e-mail: tarsulas@fonyod.hu)

A 38-39. heti munkavégzés

A befejező munkálatokhoz ért a kivitelező az új térségi szennyvíztisztító telep építésén Siófokon. A szeptember 19. és október 2. között két hétre az alábbi teendőket tűzte ki maga elé:

  • a próbaüzem folytatása (előmechanikai és biológiai tisztítás, iszapelvétel, -sűrítés, -rothasztás, -víztelenítés és -szárítás, biogáz-felhasználás, szippantott szennyvíz fogadása, stb.)
  • kezelőjárdák építése
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • végleges kerítés építése
  • meglévő telepbefejező munkák.

A 36-37. heti munkavégzés

Immár a gázmotorok beüzemelése is szerepel a kivitelező következő két hétre vonatkozó tervei között. Szeptember 5. és 18. között tehát újabb állomásához érkezik a próbaüzem a Siófokon épülő új térségi szennyvíztisztító telepen. Az előirányzott feladatok tehát:

  • a próbaüzem folytatása (iszapelvétel és -sűrítés, rothasztóra feladás, szippantott szennyvíz fogadása, stb.)
  • gázmotorok beüzemelése
  • kezelőjárdák építése
  • szolár üzempróbák
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • végleges kerítés építése.

A 34-35. heti munkavégzés

Próbaüzem indul az iszapvonalon – legalábbis már ez is szerepel a kivitelező következő két hétre tervezett munkái között. A Siófok térségi új szennyvíztisztító telep építkezésén az augusztus 22. és szeptember 4. közötti időszakra ezeket a feladatokat irányozták elő:

  • a próbaüzem folytatása (iszapelvétel és -sűrítés, rothasztóra feladás, szippantott szennyvíz fogadása, biogáz-fáklyázás)
  • földfeltöltés, út- és kezelőjárda-építés a belső területen
  • elektromos szerelés a gázmotornál
  • gázkazán biogázos beüzemelése
  • szolár csarnok építése, gépészeti berendezések telepítése, elektromos szerelési munkák, beüzemelések
  • kertészeti munkák, növénytelepítés
  • végleges kerítés építése.
  • iszapvonali próbaüzem indítása.